VKF! XXIII – 2in1: Mandula tej és nyers pizza



A nyerskonyha egyik legfontosabb alapanyagai az olajos magvak. Választhattam volna bármelyik édességet, pástétomot, mind mind tartalmaz diót, mogyorót, mandulát, stb.

Mégis a mandulatejet és a nyers pizzát mutatom most be, mert ebből jól látszik, hogyan lehet ugyanabból az alapanyagból kétféle ételt készíteni. A mandulából először mandulatejet készítünk, majd a visszamaradt mandulapépből pedig nyers pizzát. Így semmi sem vész kárba. Mindkét étel élő, vagyis hőkezelés mentes. Semmit sem hevítünk 45 fok fölé, hogy az alapanyagok értékes enzimjei, vitaminjai megmaradjanak. Az enzimekről itt olvashatsz!

Mandulatej



20 dkg mandula

7-8 dl víz

Az ízesítéshez

Fahéj

Datolya vagy agavé szirup, esetleg stévia

Csipet vanília por

A mandulát legalább 12 órára beáztatjuk. Ha a magpépet fel akarjuk használni, akkor a mandula barna héját távolítsuk el. Ha a magpépet kidobjuk, akkor erre nincs szükség.

Turmixgépben a vízzel simára keverjük, majd egy sűrű szövésű nylon zsákon keresztül átszűrjük. A masszából lehetőleg minél több folyadékot nyomjunk ki, amíg a visszamaradó pép szinte száraz nem lesz. A pépet félretesszük.

Így néz ki a mandulatej készítésénél visszamaradó szárazanyag. Ebből bármilyen nyers tészta készíthető, torta alap, édes-gyümölcsös golyók vagy pizza.

A mandulatej már így magában is fogyasztható, kellemes, kicsit markáns ízű ital. Azonban azt ajánlom, hogy aki először kóstolja, ízesítse fahéjjal, édesítőszerrel, csipet vanília porral.

Ha a magpépet nem használjuk fel, akkor az ízesítőkkel együtt turmixolhatjuk. Ebben az esetben nem baj, ha a pép egy kicsit édes. Most én utólag ízesítettem a mandula tejet, mert a pizza alapban nem szeretnék sem fahéj, sem vanília ízt érezni.

A nyers pizzák is sokfélék, ahány ház, annyi pizza. Én magam is ismerek legalább 4-5 féle receptet, ez mégis más. Ezt 2-3 más recept alapján állítottam össze a saját ízlésem szerint.

Nyers pizza

az alaphoz:

1 csésze mandulapép (mandulatej készítéséből visszamaradt)

½ csésze őrölt lenmag

1 kanál psyllium husk (útifű maghéj)

½ csésze csíráztatott fehér hajdina

2 gerezd fokhagyma

Pici só, bors, mediterrán fűszerkeverék

A pizza tésztája: a fűszerek színezik, és látszik néhány hajdina szem is egyben

A hozzávalókat turmixold össze. A hajdinát a legvégén tedd bele, hogy maradjanak egyben hajdina szemek is benne. Miután jól összegyúrtad, aszalógép tálcájára terítsd szét, lehetőleg kör alakúra. Ez akkor fontos, ha másoknak készíted, vagy valamiért lefényképezed. A szögletes pizza is ugyanolyan finom! Aszald majdnem keményre. Ha nincs aszalógéped, akkor sincs baj, tedd villanysütőbe és kapcsold be a legalacsonyabb fokozatra. Az ajtót ujjnyira hagyd nyitva, hogy a felesleges pára el tudjon távozni. Ha állandóan meleg a radiátorod, vagy kandallód van, az is megteszi.

A szószhoz:

1 paradicsom,

2 evőkanál aszalt paradicsom apróra vágva, 2-3 órára beáztatva

1/2 fej lilahagyma

½ kaliforniai paprika

petrezselyem



A hozzávalókat összeturmixoljuk, vigyázzunk, hogy ne legyen túl híg.

A megszárított pizza lapra rákenjük a szósz felét, és még 1-2 órára visszatesszük az aszalóba. Tálalás előtt rátesszük a másik felét is, majd apróra vágott zöldségekkel meghintjük. (pritamin paprika, cukkíni, retek, petrezselyem, olajbogyó, csírák)

A tetejére őrölt fenyőmagot szórunk (parmezán helyett)

Tovább a blogra »