
Elsőre furcsán hangzik, de több helyen olvastam már. Ezt nem hagyhatom ki! A gazpacho levest nagyon szeretem, nem csak én, de az egész családom, még a gyerekek is. De hogy kerül egy sós levesbe egy édes gyümölcs? Dinnye?
Az eper gazpacho-ról már lemaradtam, most majdnem egy évet kell várnom, hogy kipróbáljam, de most itt figyel a dinnye a hűtőben, készen arra, hogy belekerüljön a dinnye gazpacho levesbe.

Hozzávalók:
1 kisebb görögdinnye negyede kimagozva és kockára vágva
1 közepes piros kaliforniai paprika
3 közepes paradicsom
1 fél aszalt paradicsom (elhagyható, de ad egy egyéni ízt a levesnek)
1 kisebb uborka
1 kiskanál citromlé
csipet só
(az eredeti levesből a hagyma, olaj és a bazsalikom maradt ki)
A dinnyéből néhány kockát félreteszünk, a többit a többi hozzávalóval simára turmixoljuk. Vizet nem kell hozzáadni, mert a dinnyének van elég leve.
A félretett dinnye-kockákkal díszítsd!
Az egyik ok, amiért sokkal szívesebben készítek nyers levest, mint bármelyik főzött társát az, hogy pikk-pakk készen van. Nincs sok időm, ugyanakkor szeretném, ha ebbe a kevés időbe minél több minden beleférne. Egy ilyen leves elkészítése az alapanyagok megmosásával, feldarabolásával együtt is legfeljebb 5 perc. Jó, most ez egy picit több volt, mert a dinnyét ki kellett magozni. A magozással együtt 10 perc, és már ehető is!
Szerintem izgalmas ez a párosítás, zöldségek és a dinnye. Zsírtartalma nulla, így egy nagyon könnyű, nyári kánikula levest kapsz, mostanában jól esik az ilyen :).

Szia mammuth!Zöldek: Mit? Bármi, ami zöld levél, retek levele, sárgarépa levele, petrezselyem, spenót, mángold, sóska…Mennyit? Amennyi jól esik! Eleinte kevesebb, aztán egyre több.Honnan? Piacról, termelőktől, mezőről 🙂 Ezt ki kell tapasztalni. Nénikék a piacon örülnének, ha állandó megrendelőjük lennél, pl tyúkhúrra… az egyik legfinomabb!A legtöbb zöld levél turmixban fogy. Van néha zöld leves, és a salátákban is van zöld. A spenót, mángold, sóska és petrezselyem a kertből van, a többit piacon veszem. Télen mindent piacról. Ilyenkor kevesebb a zöld, kevesebbet is eszem. Télen kicsit más a helyzet, de erre majd akkor visszatérünk!
Szia!Köszi, hogy írod ezt a blogot! :)Közeledik a vég… :)Mármint, kieszem a hűtőből a “halott” kajákat és kb még 2-3 nap és elfogynak… :)Egyre több gyümölcsöt eszek (kb napi 1kg), és már van valami…Nem tudom, de valahogy jobban érzem magam… :)Ezekkel a zöldekkel még bajban vagyok…Nem tudom, hogy mit, mennyit, honnét…Te milyen zöld leveles növényeket eszel? Csak turmixként eszed őket? Itt most a napi rendszeres fogyasztásra gondolok…Saját magad termeszted őket, vagy piacról szerzed be?Szép napot! 🙂
Szia, köszi!Igyekszem 🙂
Jóestét!Az tetszik az írásaidban, hogy bármiből képes vagy “kaját” varázsolni! :)pl: Itt van a dinnye :)Én máshogy nem bírom elképzelni, csak úgy mint gyümölcs dinnye :)Te pedig levest csinálsz belőle :)))Van egy sárgadinnyém…Megpróbálok én is varázsolni…Szép napot!